Aloohaa!
Uh,nos igen...rég nem írtam,pedig próbáltam,csak még mindig nem érzem magam elég jónak,a történetet pedig olvashatónak...de kérték hogy ne hagyjam félbe.
Szóval itt az első rész,amelyet szívesen írtam nektek jó olvasást...
An & Etii(az én édes lektorom és társírom)❤
U.i.:hagyjatok magatok után nyomot,iratkozzatok fel
ELSŐ FEJEZET
Fejemet hasogató fájdalommal ébredtem fel.A szobámban sötét volt,hisz éjjel fele járt az idő,én mégsem éreztem magam fáradtnak,sőt....teljesen pihentnek éreztem magam,mint aki napokig Csipkerózsika álmot aludt.Felnevettem saját "viccemen", de inkább vinnyogásra hasonlított.A hangom úgy viselkedett mintha napok óta nem használtam volna,rekedtes és mély volt.
Sóhajtva tornáztam magam fel puha ágyam védelméből,amikor valami megcsörrent.
Szóval Nicole ismét poharakat irt.Elmosolyodtam az emlékeken;anyám ragaszkodik ahhoz az elvhez,hogy ha az egyik a készletből törött,akkor a többinek is mennie kell.Persze ezt az istenért sem vallaná be,inkább az ügyetlenségére fogja.Nos igen,ebben hasonlítunk a legjobban,a kétballábasságban.Ha anya nem lenne nővér és nem látná el az itthon szerzett apróbb sebeket,zuzódásokat,én már rég alulról szagolnám az ibolyát a helyi temetőben.
Morcosan motyogtam magamban egy "úgy aludnék még egy kicsit..." mondatot,majd talpaimat lassan a padlóra helyeztem.Halkan szitkozódva kaptam fel lábaimat a jéghideg parkettáról,szemeimmel puha,bolytos papucsomat kerestem;persze hiába.Nem volt sehol.
-Bazd meg....-motyogtam még kissé álmos hangon.
Ijedten hökkentem hátra hangom hallatán.Túl mély és rekedtes volt,mint mikor meghűltem s napokig nem beszéltem,inkább aludtam.Nicole utána hetekig cukkolt a hangom bariton mélysége miatt,ami azután elmúlt,visszatért a vinnyogós egérhangom.Persze ez hat évvel ezelőtt volt,azóta szerencsére mindenféleképpen férfiasodtam.Imádta anyám az új hangom,sőt az iskolaban hirtelen rajongani kezdtek értem.Nem tudtam mi történik velem,kétségbe voltam esve.Aztan Nicole felvilagosított,hogy kezdek felnőtté cseperedni és ebbe beletartozik a hangom mutálása is.Felvillanyozott a tudat,hogy az osztályban én kezdtem a leghamarabb érni,imádtam a tudatot,hogy hamarosan felnőtt leszek.Ekkor sorjában elvesztettem mindent,a barataim valami oknál kifolyólag többé nem álltak velem szóba,kiközösítettek;a jegyeim romlasnak indultak,anyam akkori kapcsolata pedig tökéletes volt-leszámítva az engem ért bántalmazásokat.Tisztán vissza tudok gondolni arra,hogy mennyire fájt,mikor óriási tenyere arcomon csattant,éreztem a csípő fájdalmat.Majd ahogy karjaimat hátam mögé csavarta és összekötözte,aztán addig rugott míg össze nem estem.
Anyámat elvakította a szerelem,nem vette észre a nagyobb zúzódásaim,a kisebbek miatt pedig azt hazudtam,hogy elestem,megbotlottam,vagy nekimentem az ajtónak.Ekkor kaptam meg az első szemüvegemet-köszönhetően anyám-mostmár ex-pasijanak,aki hallva hazug állításaim gonosz vigyorral az arcán elvitt a szemészetre,ahol nagy pénzösszeg miatt szemüveget kaptam.Utáltam,úgy gyűlöltem őt,mint még senkit életemben.Miatta sohasem volt senkim,tönkretette az alakuló kapcsolataimat;perverz és szemérmetlenül mocskos szavakkal illette a kiszemelt barátnőket,ők pedig ijedten elmenekültek.Legtöbbük soha többet nem ált szóba velem.
Aztán anyámnak felnyílt a szeme,mikor vérző fejjel talált Paul alatt a napalli közepén.Szinte három centis sebet kellett összevarrni a fejemen.A heg még mindig érződik,sőt a legtöbb seb helye még halványan látszódik világos bőrömön.
Emlékszem,anyám napokig ápolt.Mindig könnyesek lettek a szemei ha rám nézett,magát hibáztatta.Pedig nem ő volt a hibás,csupán elkapta a szerelem nevű betegséget.
Talpaimat ismét a hideg földre löktem s szusszanva felálltam.Egyensúlyomat elvesztve visszazuhantam az ágyamba a puha párnák közé.Kényszerülten felnevettem s vártam,Nicole mikor nyit be az ajtón ijedten ,hogy még élek-e.Vártam egy percet,majd kettőt,hármat....de nem jött.
-Lehet elaludt...-motyogtam emberi fülnek hallhatatlanul halkan.
Szívem mélyén éreztem,hogy valami fura...túl nagy a csend,az éjszaka fényei nem törtek utat a sötétítő résein,nem hallottam egy felbőgő motor hangját sem.Síri,vérfagyasztó és ijesztő csend volt.
-Boo!-szemeim a hang forrását keresték,de a túlzottan sötét szobámban nem láttam.
-K-ki az?-remegtem,mint a nyársfalevél,vártam a választ mely nem jött.-Hogy kerűl ide?-motyogtam félhangosan.
Halk nevetését véltem hallani.Gyönyörű volt.Lágy,de mégis férfias csengése miatt megkocsonyásodtak a lábaim,elgyengűltem.Viszont nem lettem gazdagabb a nevetésével,még mindig nem tudtam hogy mit keres a szobámba.
-Tán' ülök a szobámban?-hangneme durva és nyers volt.
-M-mi?-kitágult pupillákkal meredtem magam elé,ismerősen csengett a hangja.
-Csak nem ismersz fel?-ismét nevetett,kinevetett engem ami bosszantott.
Az igazat megvallva remegve fújtam ki a bennem lévő levegőt,majd mikor pisztolylövést imitált szájaval bennem rekedt a levegő.Az lehetetlen.
-Ne!-nyögtem fel,elmémet elborították az emlékek.
Eszembe jutott,hogy mennyire boldogan ébredtem aznap reggel,hogy juharszirupos palacsintával leptem meg anyám,hogy együtt mentünk a bankba,mivel utana a piacra vitt volna utunk.Ismét leomlott a tökéletes életemet fenntartó kőfal,most viszont egyedűl maradtam.
Magam előtt lattam a sok halottat és vért...
Öklendezni kezdtem,szemeimet ellepték a könnyek.Mit keres itt?Mit keresek én itt,nála,a szobájában?
-Nehogy az ágyamba hányj....-csattant fel,szinte láttam amint szemei elsötétűlnek.
Igazából kedvem támadt az ágyába ereszteni a feltörekvő savat.Szívesen megnéztem volna az arcát.Viszont azt is tudtam,hogy ő egy gyilkos és simán megőlhet engem.
Erőt véve magamon ismét felültem,majd szólásra nyitottam ajkaim.
-M-miért vagyok i-itt?-teljes testemből remegtem,örültem hogy alattam ott volt az ágy,így kifogta a fajdalmas hanyatlásom.
-Elraboltalak...-halványan érzékeltem,hogy odalép mellém,lehajol a fejemhez,majd fülcimpamba harap.-Elraboltalak téged Louis!
